A Tűz'S Víz zenekar 2007. januárjában indult. A jelenlegi felállás 2007. szeptembere óta létezik. A tagokról érdekességképpen annyit mindenképp el kell mondani, hogy főállásukat tekintve hivatásos tűzoltók. A játszott dalok nagy részében ez meg is látszik, illetve hallatszik, mert az átiratok szövegei a tűzoltó életről és annak hátteréről szólnak. Általában régi rockslágerek feldolgozásait játszuk kicsit másképp, valamint a szövegek magyar nyelven a tűzoltó életről, annak hátteréről, árnyoldalairól, és hősies pillanatokról szólnak. Így elég jól megfér egymás mellett Bryan Adams, az AC/DC, a Guns'N'Roses a Twisted Sisters és a Metallica is.
A tagok:
Dobos Gábor - ritmusgitár, vokál
Dudás Tamás - szólógitár, ének, vokál
Kirov Attila - ének
Neumann György - basszusgitár
Túri Roland - dobok
A tagok közül négyen az ország egyetlen tűzoltó-iskolájában tanítja a leendő és már szolgáló tűzoltókat, egy tag pedig a fővárosi tűzoltóság videocsoportjánál teljesít szolgálatot.
Általában önálló estjeink vannak, hívnak tűzoltó rendezvényekre, sporteseményekre is, de sokszor léptünk már fel közösen a Jamana, a Dirty Dance és a Holy Babies zenekarokkal, velük nagyon jó baráti viszonyban vagyunk.
Diszkográfia: sajnos még nincs értékelhető felvételünk, a weboldalon hallgatható anyag meg már nagyon régi és fájdalmas, közeli terv egy lemezfelvétel, de még keressük a módját, hogy hogyan.
weboldal: www.tuzsviz.hu
e-mail: tuz.s.viz@gmail.com
Friss hozzászólások
3 hét 5 nap
5 hét 2 nap
9 hét 5 nap
13 hét 3 nap
14 hét 6 nap
14 hét 6 nap
14 hét 6 nap
14 hét 6 nap
14 hét 6 nap
15 hét 2 nap